Window shopping

Nagyon sokat gondolkozom mostanában, hogy videó sorozatot és Instagramot csináljak, de kellene hozzá elég sok kreatív alapanyag, aminek részben híján vagyok, részben pedig túltengek bennük. Szóval most támogatókat keresek, akik a hiányzó láncszemeket (és egyéb kreatív alapanyagokat) pótolnák. Igazából már félig meg is állapodtam az egyik céggel, de annyira meglepődtem a készségességükön, hogy nem is tudom hirtelen, mit kezdjek a lehetőséggel.

Addig pedig, amíg sikerül még több támogatót találnom, hogy minden legyen, amire szükségem van, íme egy kis kívánságlistám az IKEA oldaláról. Örülnék is, ha ezeket megkapnám tőlük, mert akkor tudnék sorsolni, meg minden gyárthatnám sorra az útmutatókat szép alapanyagokkal. Mosolygó arc

image

Filctoll. Nagyon szeretem, mert nemcsak színezni lehet vele, hanem festegetéshez is jó, vizes ecsettel szét lehet maszatolni a papírra vitt színeket. Kicsit meglepődtem, hogy a régi szettben volt lila, azóta viszont akvamarin szín került bele, de azért még szeretem. 495 forintért még így is ez a legjobb szett filc, amit lehet kapni a piacon. Játszóházak és foglalkoztatók örök kelléke.

Régen voltak 7-8 darabos táblafilc csomagok is az IKEÁ-ban, sajnos megszűnt az a termék azóta. Nagyon jók voltak rajzoláshoz azok a filcek is, tavaly árulták ki őket 295 forintos áron ilyentájt. Szomorú arc Kár, hogy nem vettem többet.

image

Díszdoboz. 295 forintért nem rossz vétel szerintem ez a mekis almás pités dobozra hasonlító díszdoboz. 29 cm x 25 cm x 5 cm méretű, így otthon nehezen előállíthatónak tartom. Egy párnát vagy hasonlóan nagy ajándékot jól el lehet benne rejteni kíváncsi szemek elől.

image

Díszkötöző. 4 db díszkötöző 395 forintért szintén nagyon jó ár, több színben is elérhető név alapján keresve. Masnit, virágot, és gyönyörű, kunkorodó bojtokat is lehet belőle csinálni viszonylag egyszerűen, ráadásul szépen harmonizálnak egymással a színei, akár keverve is más színárnyalatokból készült, ebbe a típusba tartozó díszkötözőkkel. Karácsonyi díszítéshez nemcsak a csomagoláson, hanem a szobában is megtalálhatjuk a helyét. Bármit fel lehet vele dobni egyszerűen, akár régi füzetet, tolltartót, mappát is, extrémebb esetben ruhát is, ha nem a kényelem a legfontosabb szempont. Nagyon szeretem.

image

Selyempapír. Nagy szerelmem a papír, így a 695 Ft-os ár sem tartana vissza a vásárlástól, ha IKEA felé vetődnék mostanában. 16 darab 50 cm x 70 cm méretű papírért bizony nem túl drága ez az ár, ráadásul kék, zöld, és fekete-fehér színben is kapható, így minden nemnek és korosztálynak megtalálható a kedvenc színe és mintája a rockertől a Hello Kitty rajongóig. Ezt a papírt műnyomóra vagy nagy kartonra kasírozva szép, egyedi díszcsomagolást tudunk készíteni. Ehhez a blogon is egyre több dobozmintát nyújtunk, melyeket megfelelő méretre tudunk nagyítani vagy kicsinyíteni.

image

Aprított papír. Csomagolásokba szokták rakni az aprított papírt, főleg a tengerentúlon dívik ez a csomagolási módszer. Mivel több színben lehet kapni, akár kreatív projekthez is jól jöhet pár adag belőle, ha gyerekekkel dolgozunk. Nyilván otthon is elkészíthető anyagról van szó, de ha nincs időnk papírt festeni és vágni, akkor kézenfekvő, hogy hasonlót beszerzünk. Ajándékcsomagoláshoz viszont mindenképpen ezt az anyagában színezett papírt javaslom, ne otthon festett papírt csomagoljunk be.

image

Szalag. Ez a papírszalag a természetes anyagával lopja be magát a kreatívkodók szívébe. Házi készítésű szappanok, fürdőgolyók, vagy egyéb, otthon alkotott dolgok mellé szép kiegészítő, mivel sugallja a kézzel készült, egyedi jellegét a terméknek. Oldalunkon sok olyan projektet láthattál, amelyeket ajándékba adva nagyon jó kiegészítő lehet csomagoláshoz ez a szalag. 395 Ft-os ára szintén alkotóbarát.

image

Vékony szalag. Jolly Joker lehet alkotóknak ez a szalag, mivel lehet vele gyerekeknek varrodás foglalkozást csinálni vagy házi karácsonyfadíszeket készíteni csakúgy, mint csomagolást fabrikálni. Intenzív, vidám színei miatt gyerekeknek készült dekorációhoz lehet a legalkalmasabb.

Mára ennyi volt a nézelődés az IKEA háza táján, szerintem érdemes benézni a karácsonyi készülődés során az áruházaikba. Ezt különösen azért javaslom, mert a legjobb ajánlatokat, kifutó termékeket potom pénzért nem is teszik közzé a honlapjukon.

Jó alkotást kívánunk a szerzeményeitekkel!

*** Csanavarázs ***

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s