Télapós fejlesztő feladat

Imádjuk a kézügyességet fejlesztő feladatokat, így ezt is a krokotak.com jóvoltából. 3 papírlapra van hozzá szükség (fehér, piros, és barackszínű), illetve ragasztóra és ollóra. A gyerekeknek a ragasztás részt mindenképpen érdemes átengedni, csakúgy, mint a rajzolást.

  1. A barackszínű papírra rajzoljuk meg a fej formát, a maradék papírra pedig az orr formát, majd vágjuk ki őket.
  2. Rajzoljuk meg a Mikulás sapkáját, majd vágjuk ki azt is. Ragasszuk fel az arc formára a sapkát.
  3. Vágjunk le egy széles, fehér papírcsíkot, hajtsuk félbe, vágjuk be 1 centiméterenként, majd ragasszuk rá a sapka alsó részére. Szükség szerint vágjuk olyan keskenyre a papírt, amilyen szélességű a sapka legszélesebb része a fejen.
  4. Rajzoljuk meg és vágjuk ki a Télapó bajszát, szemét fehér, száját piros papírból. Ragasszuk fel a szemet, bajszot, majd rájuk az orrot, szájat.
  5. Nem maradt más hátra, mint a szakáll. Ez a legjobb rész a projektben!
    Vágjunk 1-1,5 cm széles csíkokat a fehér papírból. Ezeket vágjuk 6-8 cm hosszúra, ragasztózzuk be az egyik végét, a másik végét pedig nyomjuk hozzá. Az első karikát ragasszuk az archoz, a többit pedig fel lehet rá fűzni. Sok-sok kézügyesség-fejlesztéssel jár ez a feladat!

Jó alkotást kívánunk!

*** Csanavarázs ***

Forrás: http://krokotak.com/2012/11/a-santa-craft-for-kids/

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s