A házi és kézi készítésű dolgok átka

Ezt az írást azért készítem el, hogy végre valaki kimondja azt, ami sok kezdő és haladó hobbiművészt érint: tökéleteset nem lehet alkotni! Ez nem is lehet cél, és nem lehet elvárni sem, hogy egy kreatív művész teljesen olyat készítsen, ahogy elképzeli a megrendelő, mivel az anyagok, a fizika törvényei, és az emberi teljesítmény határai gátat szabnak annak, hogy mit lehet és mit nem. Például a termékfotókon nem mindig tökéletesen ugyanolyan a termék, mint a valóságban, hiszen tapasztalatból is mondhatom: ha nem teljesen eltalált a termékfotó, akkor sokkal csúnyább a termék, mint a valóságban, és így a rosszabb fotó alapján senki sem lenne vevő a termékre. A tökéletesség illúziója persze kell, de a valóságban lehetnek kisebb tökéletlenségek, és ezt bocsássuk is meg magunknak vagy más kreatív alkotóknak! 

Több tényezője van annak, hogy miért szükségszerűen tökéletlen az, amit csinálunk, vagyis miért nem szabad irreális elvárásokat támasztani az alkotókkal, önmagunkkal szemben.

Egyrészt mindig ott van az, hogy ahogyan elképzelünk valamit, az nem pontosan olyan, mint amit meg tudunk valósítani. Sokan, akik készítünk valamit, még egy picit szeretnénk korrigálni itt-ott, hogy egyenletesebb legyen a színe a képnek, jobban tapadjon a ragasztó, vagy hogy úgy nézzen ki a termék, ahogy megálmodtuk. Sajnos ez lehetetlenség, hiszen tökéleteset alkotni nem lehet, és sokszor nem is a tökéletes, szimmetrikus, milliméterre pontos alkotás néz ki jól. Tehát ne vonalzóval mérjük a tökéletességet, hanem benyomásra.

Másrészt az alapanyagokon is múlik, hogy miért nem hasonlítható a gyártott, bolti termékekhez a házi készítésű termék. Rengeteg házi készítésű gyurmát, játékot írtunk le már, és ezeknek a természetesebb alapanyagoknak a velejárója az, hogy például a szavatosságuk a bolti termékekével nem vetekszik. De mi otthon bármikor el tudjuk készíteni ezeket a dolgokat, és nem is drágán – miért kellene akkor olyan elvárásokat támasztani, amelyek nem is szükségesek? Miért kellene elállnia egy gyurmának 2016-ig, amikor a Te gyermeked most szeretne gyurmázni? Ez csak azért lehet fontos, hogy a boltokból ne kelljen leselejtezni a terméket hamar. Nem a Te érdeked, hogy sokáig elálljon valami. Te otthon azért csinálsz meg valamit, hogy elhasználd, és nem azért, hogy tartogasd egy polcon. Ez teljesen máshogy működik, mint a fogyasztói társadalom. Ha ésszerűen belegondolsz, akkor Te is megérted, hogy nem csinálsz meg valamit, amit aztán nem akarsz használni. A boltban könnyű levenni egy terméket a polcról, hogy majd úgyis jó lesz valamire. Ha otthon csinálsz valamit, akkor azt azonnal felhasználjátok. Ha nem kell, akkor nem csinálod meg. Akkor lehet az alapanyagból más. Ennyire egyszerű. 

Végül pedig semmi sem tart örökké. Például akármilyen hiper-szuper ragasztóval készítünk el valamit, olyan nem létezik, hogy az a dolog örökké olyan maradjon, mint ahogyan elkészült. A hő, fény, kopás, az idő múlása mind-mind nyomot hagy azokon a dolgokon, amelyeket készítünk, és persze azokon is, amelyeket boltban veszünk. Tehát ahelyett, hogy bosszankodnánk azon, hogy elromolhat valami, örüljünk, hogy tudjuk, hogyan lehet megcsinálni, hogy újra jó legyen, mint amikor elkészítettük. Bolti termékekkel sokszor nem ez a helyzet, pedig hasznos lenne, ha kicsit bele tudnánk látni abba, hogy hogyan lehet tovább megőrizni a kedvenc darabjaink minőségét.

Szeretném egy pozitívummal zárni soraimat. A legkáprázatosabb játékok és kiegészítők szinte mindig egyedi készítésűek, ezért mindenkit bátorítok arra, hogy sajátkezűleg csináljon jelmezt, kiegészítőket, játékokat, és ami még csak eszébe jut. Mi is mindig hozunk újabb ötleteket, hogy az alkotás és az egyedi ajándékok, használati tárgyak még különlegesebbek lehessenek.

Oszd meg ezt az írást, ha egyetértesz ezekkel a gondolatokkal!

*** Csanavarázs ***

Reklámok
Szerző: Amy Athinas Kategória: manifesto

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s